Gyertyaszentelő Boldog asszony ünnepe

1Február 2-a Jézus Krisztus találkozása Simeonnal,
Gyertyaszentelő Boldog asszony ünnepe.
Szűz Mária 40 nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő idős Simson Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény, a szentelt gyertya és a gyertya szentelés szokása is.
Óvodánkban Bodnár Attila atya lelki igazgatónk megáldotta és megszentelte a gyertyákat, amelyekből minden csoport és dolgozó részesült.

Házi mesemondó verseny

Január 30-án megrendezésre került a 2. Házi mesemondó versenyünk. A versenyre 10 fő, 6-7 éves gyermek jelentkezett. A zsűri tagjai, társintézményünkből a Móricz Zsigmond Görögkatolikus és Kéttannyelvű Általános iskolából voltak: két tanító néni és lelki igazgatónk.
Minden résztvevő gyermek nagyon ügyes volt. Oklevelet és ajándék csomagot kaptak.
Helyezések:
I. Bakos Lili Korina (Napsugár csoport)
II. Varga Dorina (Katica csoport)
III. Kiss Virág (Makk Marci csoport)
Különdíjasok:
Pethő Lilien (Napsugár csoport)
Luka Simon ( Ugri a nyuszi csoport)
Szeretettel gratulálunk minden ügyes kis mese mondó gyermeknek!

"Nagymama mesélj nekem!"

Január 29- én a tavaly kezdeményezett "Nagymama mesélj nekem" eseményünk folytatódott. Ebben az évben is minden csoportban egy-egy nagymama mesélt a gyermekeknek a saját csoportjában a délelőtt folyamán. Az idén egy nagypapa is részt vett a mese mondásban. A gyermekek, a felnőttek, a nagymamák és a nagypapa egyaránt nagyon jól érezték magukat.
A nagymamáknak és a nagypapának oklevéllel, virággal köszöntük meg az aktív, tartalmas, örömteli, szeretetteljes részvételt!
Köszönjük kedves nagymamák és nagypapa!
Jövőre folytatjuk!


Könyvtárlátogatáson volt óvodánk Napsugár csoportja. A csoport óvodapedagógusai úgy gondolják, hogy az olvasóvá nevelést már kisgyermekkorban el kell kezdeni, ezért éltek a könyvtár által felkínált lehetőségekkel.
A népmesék világába kalauzolta el a gyermekeket a két kedves könyvtáros néni. Először interaktív beszélgetés keretében oszthatták meg a gyerekek eddigi ismereteiket a népmesékről egymással és a felnőttekkel, majd egy papírmese (A kondás), és A becsületes tolvaj, Marci- egy Benedek Elek által gyűjtött népmese felolvasásával tettek szert új élményekre ebből a gazdag gyermekirodalmi világból.
A könyvtárban eltöltött idő élményekkel, önfeledt pillanatokkal teli volt minden gyermek számára.
A beszámolót készítette: Szűcsné Tóth Teréz - óvodapedagógus



 

Versmondó verseny a Kálvin János Református Általános Iskolában- "Ha a világ rigó lenne"-címmel

Január 28-án óvodásaink közül három gyermek vett részt a Kálvin János Református Általános Iskola "Ha a világ rigó lenne" versmondó versenyén: Koncz Ádám (Ugrik a nyuszi csoport), Laskai Gréta, Bacskó Hanna (Makk Marci csoport).
Laskai Gréta 2. Bacskó Hanna 3. helyezést értek el.
A gyermekek nagyon ügyesek voltak!
Gratulálunk nekik!
Büszkék vagyunk minhárom gyermekre!
Keresztes Péter
ügyvezető

HOPP-zenekar óvodánkban

Január 15-én óvodánk vendége volt a Hopp Zenekar. Egy zenés, interaktív, ismereteket megerősítő előadás részesei lehettek óvodásaink.
A gyermekek, felnőttek egyaránt élvezték az előadást. Volt közös torna, éneklés, tánc.
Keresztes Péter
ügyvezető

Szent Miklós ünnepén

December 6-án Szent Miklós főpap ünnepén templomba voltunk óvodánk gyermekeivel, dolgozóival. A templomba már várta a gyermekeket a Mikulás, Szent Miklós követe. A gyerekek közösen énekeltek és megkapták a várva várt csomagot.

Szent Miklós váró délelőtt

December 4-én közös Szent Miklós váró délelőttöt szerveztünk a tornateremben a gyerekeknek. A Katica csoport bátrabb gyerekei a jóságos Szent Miklós történetét játszották el. Megjelenítették segítő "jószándékú " és önzetlen adományozását, amiről minden év december 6-án megemlékezünk. Ezzel is igyekszünk a gyerekekben elmélyíteni a gyerekek szívében a jóindulat, a figyelmesség és a szeretet apró lehetőségeit, hogy a mindennapokban érezzék, hogy sokkal nagyobb öröm adni, mint kapni. Közös énekléssel, verseléssel, interaktív tevékenységgel, puzzle kirakóval varázsoltuk színesebbé meghittebbé és örömtelibbé a délelőttöt.

A beszámolót készítette:
Kosztya Bernadett óvodapedagógus

Segíthetünk?-rendezvény sorozat


December 2-án óvodánkban a "Segíthetünk?" rendezvény sorozatunk keretében Halász Katalin logopédus, tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógus előadását láthatták és hallhatták az érdeklődők. Az előadás címe: Az iskolaérettség és kritériumai, ami egy nagyon fontos dolog a gyermekek és szülők életében.
Értékes és tartalmas előadás volt, ahol az érdeklődők sok hasznos információt kaptak. Az előadás része volt egy interaktív beszélgetés és utána lehetőség volt személyes beszélgetésekre.
Köszönjük Halász Katalin!

SZAKMAI DÉLELŐTT ÓVODÁNKBAN

November 11-én a Nyíregyházi Egyházmegye görögkatolikus óvodái közül nyolc óvoda igazgatói, óvodapedagógusai látogattak el intézményünkbe egy szakmai délelőttre.
A nap közös imádkozással kezdődött Bodnár Attila atya lelki igazgató vezetésével, majd a vendégek betekintést nyerhettek az óvoda öt csoportjának délelőtti tevékenységeibe. Ezt követően az intézmény pedagógiai programját (Mozgásfejlesztés, egészséges életmódra, keresztény szellemiségre nevelés) mutatta be Bojer Ilona igazgató a résztvevőknek, majd Bendzsa-Hadi Anikó igazgatóhelyettes mondta el reflexióját a csoportokban látottakkal kapcsolatban. A tartalmas délelőtt közös Márton napi ebéddel zárult.
A szakmai délelőtt célja egy „Óvodák klubja” létrehozása, amelynek keretében a Nyíregyházi Egyházmegye görögkatolikus óvodáinak résztvevői megismerhessék egymás pedagógiai programját elméletben és gyakorlatban egyaránt, tapasztalatokat cseréljenek egymással. A délelőttön Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna az Oktatási Iroda Irodavezető asszonya is részt vett. A program februárban folytatódik tovább.
Köszönjük a vendégek részvételét!

SÁRKÁNYÖLŐS ÉSZFORGATÓ VERSENY NAGYCSOPORTOS GYERMEKEKKEL

2024. október 24-én került megrendezésre „Sárkányölős észforgató” címmel környezetvédelmi megyei verseny a kisvárdai Angyalkert Görögkatolikus Óvodában. A rendezvény nem is igazán verseny volt, hanem inkább egy megmérettetés a nagycsoportos gyermekeknek, miként tudnak csapatban együtt dolgozni. A rendezvényen az egymázmegyei óvodák közül nyolc csapat vett részt. A gyermekek különböző feladatokat oldottak meg a környezetvédelemmel és fenntarthatósággal kapcsolatosan. Óvodánkat a Makk Marciból négy gyermek képviselte, Dorka Sára, Jakab Dóra, Kicsák Zsombor és Pák Lőrinc. Felkészítő óvodapedagógusuk Bojer Ilona volt. Színvonalas megrendezésű, szép délelőttöt tölthettünk együtt az egyházmegye többi óvodásaival és óvodapedagógusaival. A megmérettetés eredményeként óvodánk gyermekei hozhatták el az arany fokozatot. A Jóisten áldása legyen rajtuk és felkészítő óvónénijükön.
Szívből gratulálunk nekik!
Köszönjük szépen az Angyalkert Görögkatolikus Óvodának az élménydús programot és a szívélyes fogadtatást.




 


SEGÍTHETÜNK RENDEZVÉNYSOROZAT

Óvodánkban a "Segíthetünk?" rendezvény sorozatunk keretében Szécsi Nóra Klinikai és mentálhigiéniai gyermek-és ifjúsági pszichológus előadását láthatták és hallhatták az érdeklődők.Az előadás címe: Mitől pörög ez a gyerek? Az alvás és a digitális világ szerepe a gyermek életében.
Az előadó kiemelte, hogy az alvásnak fontos szerepe van a gyermekek életében. Hangsúlyozta, hogy a mondott mese ( nem Tv, tablett, telefon!) elengedhetetlen!
A jelenlévők kaptak egy mesét, amit másnap az egyik csoportunkban a szokásos déli mese mellett elmondtunk a gyerekeknek. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekekre nyugtatóan hatott és mindenki elaludt.
Szeretettel ajánljuk mindenkinek! (Lassú tempóban, nyugodtan mondva. A képek között megtalálható)
Értékes és tartalmas előadás volt, ahol az érdeklődők sok hasznos információt kaptak. Az előadás része volt egy interaktív beszélgetés és utána lehetőség volt személyes beszélgetésekre.
Köszönjük Szécsi Nóra!🙂

Zarándoklat-lelki nap Mátraverebély-Szentkúton

 Óvodánk dolgozói közössége és lelki vezetője zarándoklaton-lelki napon volt Mátraverebély- Szentkúton. Útközben Mária énekeket énekeltünk. Megérkezve Szentkútra első utunk a Nagyboldogasszony Bazilikába vezetett, ahol énekkel köszöntöttük a Szűz Anyát és imádkoztunk a betegekért, a békességért, a békéért és mindenki saját életének áldásaiért és megpróbáltatásaiért. Ezután megnéztük a Tábori oltárt, lelki vezetőnk elmondta az ide kapcsolódó történeteket. Utunk a remete barlangokhoz, majd a Szűz Mária forráshoz vezetett, de láthattuk a Kereszt út állomásait is. A békesség, a nyugalom, a meghittség ölelt át mindannyiunkat. A zarándoklatunk egy közösen elfogyasztott ebéddel zárult. Lelkiekben feltöltődve, gazdagodva érkeztünk haza.
 

Ügyes kezek-Termésbáb kiállítás óvodánkban

Ügyes kezek”- Termésbáb kiállítás óvodánkban címmel október első felében, projektmódszer alkalmazásával a gyümölcsök és zöldségek témakörben tevékenykedtünk. A tevékenységek alkalmával felhívtuk a gyerekek figyelmét az egészséges táplálkozás és vitaminpótlás fontosságára. Megismerkedtünk a gyümölcsök és zöldségek formájával, színével, ízével és sokoldalú felhasználásával. A tevékenységek alatt fejlődött a gyerekek figyelme, emlékezete, motoros képessége, szociális készségei, anyanyelvi és verbális képessége.
A gyümölcsök és zöldségek felhasználásának csak a képzeletünk szabhatott határt, a megfigyelésen és a kóstoláson túl, az első hét zárásaként minden csoportban csodás gyümölcs, zöldség és termésbábok készültek, melyet kiállítás keretében a szülők az aulában tekinthettek meg. A képek magukért beszélnek. Köszönjük a szülők közreműködését a gyűjtőmunkában.



 

ÁLLATOK VILÁGNAPJA ÓVODÁNKBAN

Ezen a héten óvodánk minden csoportjában állatokkal kapcsolatos projektek voltak. Pénteken az Állatok világnapján a Katica csoport gyermekei egy dramatikus játék formájában adtak elő egy mesét az óvoda minden gyermekének és dolgozójának, melyek címe: A gomba alatt. A Katica csoportos gyermekek nagyon ügyesek voltak

Az Istenszülő oltalmának ünnepén

Az Istenszülő oltalmának ünnepén (október 1-én) templomba voltunk óvodánk gyermekeivel és dolgozóival. A templomban lelki vezetőnk már várt bennünket, ahol közösen imádkoztunk és elmondta ennek az ünnepnek a történetét a gyermekek aktív részvételével.
 

A MAGYAR NÉPMESE NAPJA

„Jézus tanítványa voltam
Gyermekekhez lehajoltam
A szívemhez fölemeltem
Szeretetre így neveltem”
(Benedek Elek)
 
A Magyar Népmese Napján Benedek Elek születésnapját ünnepeljük. Ebből az alkalomból A három kismalac című mesét adták elő báb előadás keretében óvodapedagógusaink közül négyen, Szabó Angéla óvodapedagógus szervezésében. A mesét két helyszínen is megnézhették a gyerekek a tornateremben és csatlakozva az Erdő Ajándéka Mesefa mozgalomhoz, az udvaron mesefák alatt. A gyerekek nagyon élvezték az interaktív előadást. A jövőben szeretnénk, hogy az óvodánk mesefái alatt gyermekeink minél több mesét hallgassanak és nézzenek meg. Ezen a napon az öt csoportunkban társintézményünk, a Móricz Zsigmond Görögkatolikus és Kéttannyelvű Általános Iskola gyermekei mondták a déli mesét. Nagyon ügyesen meséltek. Hálásan köszönjük nekik és a felkészítő tanító néniknek.

 

Könyvtárban jártunk

Az óvodáskorú gyerekek szeretnék otthon érezni magukat ebben a rejtélyekkel teli világban, s ehhez arra van szükségük, hogy bizalmas, szeretetteljes viszonyt tudjanak kialakítani a természettel, a természeti lényekkel, jelenségekkel.
Ebben nemcsak a természettudományi alapismeretek nyújtanak számukra támogatást, hanem a mesék.
A mesék szólnak Vihar apóról és Szél úrfiról, arról, hogy a madarak miről beszélgetnek, hogyan itatja meg az eső a virágokat és a fákat.
A mese legnagyobb jelentősége mégis abban rejlik, hogy gyerek számára a mesehősökkel való azonosulás számtalan lehetőségét kínálja.
A mesék világa pedig hol is lenne, ha nem a könyvtárban? A Napsugár csoporttal felkerekedtünk, hogy ismerkedjünk ezzel a nagyszerű mesebirodalommal.
Itt a kedves könyvtáros néni megmutatta nekünk Benedek Elek mesegyűjtő munkáját könyvein keresztül, majd két úgynevezett papírmesét nézhettek meg a gyerekek a „jóságos boszorkány” előadásában. A három kismalac és A kiskakas gyémánt félkrajcárja most is lenyűgözte a gyerekeket.
Majd a gyermekkönyvtárban folytattuk felfedező utunkat, ahol bátran ismerkedhettek a gyerekek a könyvekkel.
A csoport számára kölcsönöztünk is a gyerekek által kiválasztott könyveket, a nagyobbak pedig könyvtár tagokká váltak.
Nagyon szép, élményekben gazdag délelőttöt tudhatunk magunk mögött, és rendszeres látogatói leszünk a könyvtárnak.
 

SZÜRETI MULATSÁG A MÁRIA KERTJE GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODÁBAN

Már kisgyermekkorban elengedhetetlenül fontos a néphagyományok átadása, nem csupán ismeretük bővítése céljából, hanem ezekre a jeles napokra készülve erősödik a gyermekek nemzeti kultúránk iránti érdeklődése is.  
Óvodánkban idén először rendeztünk meg egy szüreti mulatságot Varga Adrienn óvodapedagógus szervezésében. A szüreti rendezvény része lett egy kiállítás a régi idők szüreti szokásairól, a szürethez kapcsolódó tárgyi eszközökről, és a munka folyamatáról.
A délelőtt egy közös kézműves tevékenységgel kezdődött el az óvoda udvarán, ahol a nagyobb gyermekek papírból szőlőfürtöt ragasztottak, míg a kisebbek nyomda technikával festették meg a bogyókat. A gyermekek munkái a kiállítás részei lettek, amit az óvoda épületébe belépve mindenki megtekinthet. A kreatív tevékenységet egy közös táncház követett, ahol a Mária Kertje óvoda apraja-nagyja, és minden dolgozója együtt táncolt, majd a vigasság egy szüreti koncerttel zárult a Zenebona Társulat részvételével.
Összességében egy tartalmas délelőttöt tudhatunk magunk mögött, ahol minden gyermek jól érezte magát. A rendezvénynek közösségformáló célja is volt, hiszen minden gyermek közösen tevékenykedett, az óvoda összes dolgozójával együtt, és hisszük, hogy mindannyian vittek haza a tarsolyukban egy csipetnyi ismeretet a szüreti szokásokról és az erkölcsi értékekről.
 

WSIS Prizes verseny

Kérjük, szavazatukkal erősítsék az OkosÓvoda Program esélyeit!

Kedves Szülők!

A WSIS Prizes versenyt a WSIS (Információs Társadalmi Világtalálkozó) tagjainak kérésére fejlesztették ki, azzal a céllal, hogy legyen lehetőség olyan projektek és tevékenységek értékelésére, amelyek az információs és kommunikációs technológiák (IKT) erejét hasznosítják a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében. A verseny célja, hogy ezeket az innovatív jógyakorlatokat szerte a világban megmutassa, és terjessze.

 

Ebben az évben 18 győztes és 72 bajnok projektet hirdetnek majd ki, összesen 11 kategóriában. Idén Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiájának(DGYS) keretében megvalósuló OkosÓvoda Program – amelynek tagja az Önök óvodája is – bekerült a díjra jelölt 360 projekt körébe.

 

Ezúton kérjük most az Önök, a Kedves Szülők szíves támogatását, hogy szavazatukkal erősítsék az OkosÓvoda Program esélyeit.

 

Szavazni előzetes regisztrációt követően lehet. https://www.itu.int/net4/wsis/stocktaking/Account/Register

 

A szavazás menetében rövid videó nyújt segítséget.

Regisztrációs videóSzavazás menete

 

Támogatásukat előre is köszönjük!

www.digitalisjoletprogram.hu

Vissza